Konferencia

SciComp-23 Konferencia


Örömünkre szolgál, hogy meghívhatjuk Önöket a tudományos számítások témakörében szervezett első magyar interdiszciplináris tudományos konferenciára, amely 2023. november 7-én és 8-án kerül megrendezésre Budapesten.


A konferencia célja, hogy elősegítse a tudományos számításokkal, szimulációkkal, adattudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók közötti párbeszédet, ötletcserét és közös gondolkodást. Örömmel várjuk minden tudományterület érdeklődő képviselőit (köztük a matematikusokat, fizikusokat, vegyészeket, biológusokat, szociológusokat, nyelvészeket és közgazdászokat, de másokat is), mert úgy gondoljuk, hogy kutatásaink módszerei és eredményei a legkülönbözőbb területeken is hasznosak és fontosak lehetnek.

Arra biztatjuk Önöket, hogy osszák meg saját kutatásaikat és eredményeiket ezen a konferencián, akár egy előadás, akár egy poszter prezentáció formájában.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az absztrakt beadás határidejét szeptember 30-ra módosítottuk.

A konferenciára ezen az oldalon tud jelentkezni.

Pályázat diákok részére


A Cursor Insight világelső az emberi mozgások elemzésében. Egészségügyi és cybersecurity alkalmazásokat szállítunk a Wigner Fizikai Kutatóközponttal közösen fejlesztett gépi tanulásos technológiára alapozva.


Szeretnénk, hogy a Tudományos Számítások Intézete által szervezett SciComp23 konferencián minél több olyan diák vehessen részt, aki idősorok elemzésével, emberi mozgás elemzésével foglalkozott, vagy kíván foglalkozni a közeljövőben. Ezért lehet nálunk pályázni arra, hogy a konferencia költségét részben átvállaljuk.

Pályázni az info@cursorinsight.com-ra írt rövid bemutatkozó motivációs levéllel és önéletrajzzal október 15-ig lehet.
Kérjük, hogy a levél tárgya "SciComp23" legyen!

További részletek.

A konferencia és az Intézet támogatása

A konferenciára elérhető a korai regisztráció és a diákoknak szánt kedvezményes regisztráció is.

Mindezek mellett lehetőség nyílik a Tudományos Számítások Intézete Egyesület támogatására az alábbi nagyobb összegű regisztrációval.

  • Arany fokozatú támogatói részvétel: 500.000 Ft
  • Ezüst fokozatú támogatói részvétel: 300.000 Ft
  • Bronz fokozatú támogatói részvétel: 100.000 Ft
  • Természetesen arra is lehetőség van, hogy ettől eltérő összeggel támogassa Egyesületünk működését. Minden támogatást nagyon köszönünk, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.

    Plenáris előadóink


  • Lengyel Máté (University of Cambridge, UK; CEU)
  • Torockai Zoltán (University of Notre Dame, USA)
  • Hangos Katalin (Pannon Egyetem; SZTAKI)
  • Zimborás Zoltán (Wigner FK)
  • Prószéky Gábor (PPKE)

  • Részletek


       2023. 11. 07-08

       Benczúr Hotel Budapest
    1068 Budapest,
    Benczúr u. 35

       Absztrakt beadás határideje:
    2023. szeptember 30.

       Jelentkezem a konferenciára.

    Benczúr Hotel

    Konferenciaterem